"Nem csak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, amely Istennek szájából származik"
(Mt 4, 4)

 

 Szóra bírt falak

Molnár Melinda, Udvarhelyi Híradó, 2010. június 16.

 

Falfeliratok láttak napvilágot a székelyderzsi vártemplomban

Pál Péter falkép-restaurátor és csapata napok óta dolgozik egy új feltáráson – elsősorban a vártemplom nagykarzatán. A restaurálás során olyan leletek kerültek napvilágra, amelyek a szépséglátványon és a karzatfelújításon túl igen fontos adatokat szolgáltatnak a Világörökség részét képező templom építéstörténetéhez és az egyházközség krónikájához – adta hírül Demeter Sándor Lóránd székelyderzsi unitárius lelkész.

derzs_templom_munkalatok_b

Az idei év restaurálási célpontja a templom nagykarzata, amelyről a rajta szereplő felirattöredék alapján a szakirodalom azt feltételezte, hogy 18. századi építésű. A 2007. évi falkép kutatás során megállapították: festett és feliratokat tartalmaz.

A restaurálás nyomán 4 történelmi időszak eredményei váltak láthatóvá. Külön részen kerül bemutatásra a karzat építésével egyidős mintakincs és díszítés. Egy másik rétegen levő felirat a karzat 1726-ban történt renoválását örökíti meg. A harmadik réteg az 18–19. század fordulójáról jegyez fel javítási munkálatokat.

A negyedik rétegen szentírási rész olvasható: „Keressétek először az Istennek országát és annak igasságát annakutána mindazok hozzaadatnak tü nektek.” Kiemelendő: abból a pénzből finanszírozzák a restaurálást, amit az egyházközség Asszonykórusa „énekelt össze”, valamint amit a Száz templom – száz koncert keretében a székelyderzsi falképek restaurálására Mága Zoltán és Pitti Katalin „gyűjtött”.

A hét végére befejezik a tervezett munkálatokat, de már látszik: az adatok alapján szép kortörténet írható. Hogy kik voltak a lelkészek, gondnokok, keblitanácsosok. Vers formában íródott a megemlékezés, minden réteg elég jól olvasható. A jégverés-napi határkerülés és falunap alkalmával, június 28-án, a vasárnapi istentiszteletet követően Pál Péter restaurátor vetítettképes előadást tart a templom falképfeltárásainak folyamatáról, annak szükségességéről és értékéről.


Pünkösd: a Lélek ünnepe!

„…mert szívünkbe áradt Isten szeretete a nekünk adatott szentlélek által." Róm 5,5

Keresztény testvéreim!

A Pünkösdi várakozás című versét Dsida Jenő így fejezi be: „Sugarat, fényt, színt adj nekünk, Mert epedünk! Fényesség nélkül oly sivár az élet! Nagy Alkotónk, oh, mondd ki szent igédet: Legyen világosság!...” A költő gondolatát unitárius egyházi énekünk szövegével folytatom: „világosság szent atyja jelenjél meg köztünk, felséged magasztalja szánk, szívünk és lelkünk, szíveinket hát buzdítsad, szentlelkeddel elménk világosítsad.”(23 sz. ének)

Pünkösd ünnepén figyelmünk középpontjában a lélek áll, a bennünk lakozó isteni szikra, mely hitünk szerint isten ereje, jóravaló segítsége, mely az értelmet világosítja, a szívet tisztítja, az akaratot erősíti, tehát megvilágosít, megnyugtat bátorít és boldogít. Így fogalmazza meg unitárius káténk, hogy mit értünk a szentlelken. Pünkösd ünnepén arról kell bizonyságot tennünk, hogy Isten lelkének vezérlete alatt állunk, és a világosság gyermekei vagyunk. Pünkösd ünnepén ezt a bennünk lakozó belső fényt és világosságot kell megtapasztaljuk. Ez az a belső iránytű, mely segít eligazodni a jó és rossz, az igaz és hamis, a felemelő és alantas gondolatok között.

Nagypéntek fekete gyásza felett a tanítványok lelkében győzött a húsvéti öröm: az élet. Egyénenként vagy a közösségben megélt hit tapasztalata alapján a tanítványok egymást erősítették, bátorították.

Pünkösd ünnepén nem szétszéledve látjuk a tanítványokat, nem ki-ki a maga útját, érdekét járva kesereg egyedül. Együtt vannak a jeruzsálemi felsőházban, és emlékeznek, imádkoznak, s közben rádöbbenek arra, hogy őket nem hallgatásra szólította a Názáreti Jézus, hanem elhívta a tanítás folytatására. Arra biztatta őket, hogy Isten országa jelenvalóságáról tegyenek bizonyságot. Arra biztatta, hogy szóban és cselekedetben folytassák azt, amit Tőle tanultak, láttak és vele együtt tapasztaltak, hiszen így tudják igazolni Isten jelenvalóságát a világban.

Teremtő Istenünk nemcsak létrehozta ezt a világot, hanem szentlelkének jóra vezérlő ereje által gondoskodott is róla, és benne az ember életéről is. Isten lelke nélkül csak sivár anyag lennénk. Pünkösdkor azt a szüntelenül bennünket vigyázó isteni erőt ünnepeljük, mely segít olyan közösséget teremteni, amelyben az egyén – szellemi képességeinek a birtokában – Isten munkatársa lehet. Az ember Isten szentlelkének ereje által létre tudja hozni azt a munkaközösséget, amelyben a megértés és a béke uralkodik. A bennünk lakozó isteni lélek teremti meg a kapcsolatot a mi Atyánkkal és embertársainkkal. Ez a lélek tesz képessé, hogy barátokra leljünk, és barátot találjanak bennünk, s ezáltal megszűnjön az egyedüllét sivársága.

Harsogó individualizmussal telített világunkban észre kell vegyük, hogy életünk teljesebbé tétele érdekében nagyon fontos, hogy valahová vagy valakikhez tartozzunk. Megnyugtató, boldog érzés, hogy valakiknek fontos vagyok, és valakik fontosak, gazdagítják életem. Szükséges, hogy legyen egy baráti közösség, egy család, egy nemzet, amelynek tagjaként tudatosan élem mindennapjaim, töltöm be küldetésem.

Pünkösdben a tanítványok ezt a közösséget tudták létrehozni. Félretették az egyéni törtetést, a hiúságot. Együtt, egy akarattal voltak jelen, és teremtődött meg az a közösség, amely az imádkozásban, az apostolok tudományában, a kenyérnek megtörésében és a közösség szolgálatában állhatatos maradt.

A keresztény egyház küzdelmes megpróbáltatásokkal teli két évezrede alatt mindig azok a közösségek tudtak utat mutatni, amelyek tagjait ez a pünkösdi lélek hatotta át. Azok az emberek jelezték az utat, akik az értelem világosságával, a szív szeretetével és az akarat jóravaló készségével felismerték Isten országa jelenvalóságát, és ennek szolgálatába tudtak állni szellemi és anyagi képességeikkel.

Ma talán leginkább a példát mutató, lélektől átizzott emberek után vágyakozunk. Ma arra van a legnagyobb szükségünk, hogy olyan közösségnek legyünk a tagjai, olyan közösségeket tudjunk létrehozni, ahol biztonságban, békében érezzük magunkat. Igazi közösséget: családot, munkaközösséget, nemzetet csak a bennünk lakozó isteni lélek által tudunk létrehozni. Pünkösd nem a széthúzásnak, az egymás közösségeit bántó kijelentéseknek az alkalma, hanem az ünnep lehetőség és alkalom az egymásra találásra, hogy értékeinkkel egymást kiegészítve gazdagabbá tegyük az életet.

Pünkösd ünnepén lélek által kell újraszületnünk, újrateremtődnünk. Egyre világosabbá válik, hogy a bennünk szunnyadó lelket nemcsak az ünnep, hanem egész életünk központjává kell tenni. Hányszor visszük roskadozva a mindennapok gondjai között! Hányszor tapasztaljuk, hogy csak pislákol bennünk! Nap mint nap arról hallunk, hogy olyan embertestvérek között élünk, akikben kialudt a lélek tüze. A költő által megfogalmazott kéréssel éppen emiatt kezdtem pünkösdi elmélkedésem: mert fényre, színre, melegre, világosságra van szükségünk ebben a világban. Vezessen a jézusi tanítás lelkünk újjászületésében. Ha lelkünk rendben van, akkor az első pünkösd tanításával, lendületével közeledjünk egymáshoz: „szakadt lelkeket foltozni, foltozni!/ tört szíveket drótozni, drótozni!” – Dsida szavait idézve.

Keresztény testvéreim! Azért fontos megállnunk pünkösd ünnepén és közösen imádkoznunk Isten szentlelkének megtartó erejéért: hogy az „eszme szívből szívbe szálljon”, új nyelvre, új imára tanítson, oszoljon a gyarlóság és bűn sötétsége. Az emberi szívbe az életkedv és a jóság lakozzon .A nekünk adott szentlélek által szívünkbe áradt Isten szeretete. Életedet és cselekedetet kell igazolja, hogy megérintett a kettős tüzes nyelv, s képes vagy úgy szólni, hogy mindenki megértsen, és lelkedből, életedből az isteni élet friss szellője áradjon.

Világosságra, színre vágyunk, hisz fényesség nélkül sivár az életünk! Pünkösd van! Értelmed világosságával, szereteted fényével igazold, hogy rád is kitöltötte Isten szentlelkét és ennek hordozója vagy, és az is maradsz!

„Oh lobbanj fel szent pünkösd égi lángja,/ Urunk szentlelke szállj le ránk ma, lehelj lelkünkbe lángoló szerelmet,/ Oh szent lehelet.” A 145. számú egyházi énekünk megfogalmazott kérésével kívánok áldott, lelket megelevenítő pünkösdi ünnepet! Ámen.

Bálint Benczédi Ferenc
unitárius püspök

 

Anyák napja







A tavalyisikere után, idén is együtt tartotta anyák napi ünnepségét az egyházközség vasárnapi iskolás csoportja és az óvoda. Köszönet Kerestély Katalin és Pál Kinga óvónőknek, hogy mindkét csapatot felkészítették az ünnepségre.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

"Régi iskola" projekt

Van egy hatalmas épület szemközt a templommal.
Amikor ránéz az ember, olyan kóskárolyos fílingje van.
1912-ben építették, Kósnak nincs köze hozzá. (Bezzeg a templom felújítási terveihez!)
1980-ig iskola működött benne.
Akkor pártalapon újat építettek.
Aztán az épületben szövetkezet működött.
Aztán semmi.
Úgy 30 évig.
Közben egy romhalmaz lett.
Így - nagy hajcihővel - 49 évre megkaphatta az egyház.
2004-ben nekifogtak a felújításnak, de félbemaradt.
2007-ben, az akkori polgármesterrel összefogva EU-komform orvvosi rendelőt alakítottunk ki egy részében, hogy egészségügyi szolgálat lehessen a faluban.
2009-ben felújítottunk egy nagy termet. Közösségi célra.
Most a keblitanács egy része a tető felújításán dolgozik.
Új léc, új cserép, új csatorna.
Sok pénz.
Önerőből.
És mert Isten is így akarja.

 

 

 

 

 

 

 

 

 


 



"ELBESZÉLT ENGEM MAGYARORSZÁGON"


Két éve időről időre felbukkan a legkülönbözőbb levelezési listákon, honlapokon a mellékelt történet. Bárhányszor megérkezett, mindig újra meg újra elolvastam. Mi indíthatott meg egy Székelyderzsen átutazó motorost olyan mélységig, hogy leirt emlékei átelmélkedtetik az általa megélteket?

Ki a „fekete ruhás, fejkendős, hajlott hátú néni”? Él még? Hány éves, hogy hívják? Mihelyst nyomára bukkantam, egy verőfényes májusi napon unokájával, Dénes Mártával és a helyi unitárius lelkész feleségével, Újvárosi Katalin székelymuzsnai lelkésznővel felkerekedtünk, és meg sem álltunk addig, amíg…

Nem messze a vártemplomtól egy mellékutcában, amint megpillantottam a kék kicsi házat, éreztem: jó helyen járunk. Három kaszafordulatnyi helyen elhevert a levágott fű – az unoka csendesen megjegyezte: nannyó kaszált ma, mert elnőtt a zöld.

A pitvaron túl, a gerendás, tapasztott falú lakószobában Lídia néni uzsonnához készü- lődött. Szeme-szája elállt a csodálkozástól: „Mit írtak?” Márta magyarázta: hogy kalácsot adott, és szavalt. „Elbeszélt engem Magyarországon…” – merengett.

„Miért akarta tudni, hogy hívnak?”

Hogy kerültünk mi oda? „Nannyó” csak álmélkodott: valóban azért mentünk, hogy meghallgassuk?

„Elmondom a hosszú verset. S tényleg mondjam?” Hamar döntött, kiegyenesedett, és szólt: „Aki verset mond, áll…”
Hangosan, tagoltan, érces, erős, mély hangon és a legnagyobb átéléssel elszavalta Petőfi A szerelem átka című, 30 szakaszos versét. (Szerk. megj.: Petőfi Sándor írta Borjádon 1845. szeptember 26. – október 7. között.)
Megállt kezemben a toll, amíg hallgattuk: a „szószegő asszonyról”, a „két átkos hegyről” szóló strófákat és a bátorítást: „Ne marjon a bánat fullánkos kígyója…”

A versmondás végeztével leült az asztal mellé, fejét kezére támasztotta. Még mindig hitetlenkedett: a mostani „kellemes látogatók” pusztán a verseiért jöttünk…
Felsejlett benne az emlék. Tényleg szavalt idegeneknek a vártemplomnál egyszer. Az is, nem mondta meg a nevét nekik.

90 éves lesz november 25-én

„Minden reggel 6 órakor felkelek, úgy, ahogy tudok…” Fél, hogy elesik, ezért botra támaszkodik. Visszaemlékezett, honnan is a versek szeretete? Amikor
iskolába járt, a tanító bácsi szombaton egy verset tanított a magyar könyvből. A „román világba’ ” Derzs nem tartozott magyar területhez, csak szombatonként volt magyar oktatás.

Öt osztályt járt. Pedig csak négyet akart… „Szegény leány vótam, készültem szógálni, nem akartam menni a gimnáziumba. Nem tudtam követelni, hogy az édesanyámék adjanak pénzt. Hatan voltunk testvérek. A többi is mind el volt menve.”

Lekerültek a berámázott képek a falról: egy keretben a családi fotótár. Apjuk korán meghalt. „Szüleim és Dénes”. Sorolja testvérei születési évét: ’10, ’12, ’14, ’17, ’19, és a „kicsi testvérem” ’24-ben. Mára Margittal ketten maradtak. Soha nem veszekedtek. Az évkülönbség elmosódott: olyanok manapság, mintha ikrek lennének.

Könnyen, jól tanult. Amit valahol meghallott, már tudta. „Jó voltam kicsi koromban is. Helyt ülök, édesanyám megdicsért”. Mártára tekintett, és nyugtázta: „az unokák mind jól tanultak… Veled ágáltak a tanító nénik!”
Aztán derűsen sorjázta saját emlékeit: fel kellett olvasnia a Maros és az Olt történetét. „Mondd el az értelmét! – kérte a tanító. Könnyedén megfelelt. „A testvérem nagyobb volt, az ő könyvét nem tudom, hányszor elolvastam…” Volt egy fiú az osztályukban. Szavalnia kellett a Szomorú történetet. Kezdte is, de csak a címig jutott, amit néhányszor elismételt: szomorú történet… Szomorú tör… Mire a tanító: folytasd, a gyermekek már úgy várják a „szomorú történetet”. Jót kacagtunk az emlékidézésen, mintha ott állnák az osztályteremben. A mi nénik pedig: máig egyszuszra felmond 30 szakaszt is! „Jő a fülembe, megmarad az agyamba’. Hallottam, s mondtam”. Kicsit restelkedik, hogy „ágál”, de így volt.

„Nem méssz szolgálni! – döntött a tanító – Az ötödik osztályt ki kéne járjad. És elintézte, hogy az óvodába’ takarítsak.” „Jaj, fiam, oda korán fel kell kelni – aggódott az édesanyja. De máig büszke: pénzt is kapott a takarításért, és tanulhatott a gimnáziumban.

Mikor egyedül van, akkor is mondja a verseket

Tud vallásost is. Imádságot könyvből olvassa. Elszaggatta, annyit forgatta. „A konfirmáción mindörökké szavaltak: a szülőknek, a lelkésznek; „megköszönve fáradtságát, töredelmét…” – és mondta, mondikálta azokat a rímeket, amit gyermekei, unokái, dédunokái tanítói is hallgattak azóta. „Ez a nehéz iskolaév a végéhez ért”. Minden unokájának megtanította a Mesebeli kiskirályhoz kezdetűt. „Bársony itt a gyepes udvar. Szalmatetős kicsi kunyhóm palotádért nem adom.”

Mielőtt elköszöntünk feltett még egy találós kérdést: „Úton menyen, úton halad…”

Nincs kivel beszélgessen. Nagyot hall. Nem jár a szomszédokhoz, „ha szólnak, nem hallom”. Délután ötkor már be van zárkózva.
„Az éjjel nem is tudok aludni…” Mintha csak unokájának mondaná: „Vén szotyorhoz két előkelő asszonyt hoztál! Na, te…”
Márta nekünk szólt: „Most egy hétig erről mesél majd” és maradt még a nagymamájával.

Megdicsérjük a saját kezűleg művelt virágos- és veteményeskertet. Hangosabban, mert nem hall jól. 70 szál viruló tulipánja van, megszámolta. És megtudtuk: akkor kell ültetni a tulipánhagymát, mikor a búzát vetik. Amikor átülteti, ad a lelkésznőnek is majd. Viruljanak, ha ő már nem lesz is. Csak hatvan szál maradt a kertben, egy-egy csokorral nekünk adott belőle. Mondván: „a jó Isten áldja meg egészséggel, békességgel!”

Megöleltem, de egy hirtelen mozdulattal megcsókolta a kezemet. Ugyanolyan mozdulattal, nekem is jól esett hasonlóképpen cselekednem. Elpálcikált, minket alig vitt a lábunk. Hiszem, ilyen a katarzis. „Úton menyen, úton halad…” Kalácsot, virágot ajándékoz, és lélekbe írja verselő tudományát – kilencvenévesen. A jó Isten áldja meg egészséggel, békességgel!

Molnár Melinda, Székelyhon
Fotók: Újvárosi Katalin

Kocs Elemérné, született Orbán Lídia. Három gyermeke közül egy meghalt. 3 unokája, 3 dédunokája van. 32 éve özvegy, 77-ben halt meg a férje. A községházán takarított, és ő volt a falu dobosa is.

* * *

Egy hajlott hátú néni
(az interneten terjedő levél)

Túrázásaink során a székelyderzsi erődtemplom falánál induláshoz készülődtünk, amikor megállt mellettünk egy fekete ruhás, fejkendős, hajlott hátú néni. Egészséget kívánt, majd megkérdezte honnan jöttünk.

Amikor válaszoltunk, ezt kérdezte:
- És Magyarország tényleg olyan szép, amilyennek mondják?
Nem várta meg a választ, hanem hiba nélkül elmondta Petőfi Sándor A Magyar Nemzet című versét.

Azután elmondta, hogy 88 éves az idén. És hogy fogadjunk el tőle valamit. A szatyrában volt pár tojás és négy, azaz négy szelet kalács. Ebből kettőt nekünk adott, hogy osszuk el. Egészséget kívánt, és elcsoszogott. Egy büdös kukkot nem tudtunk szólni. Én pedig leültem a székelyderzsi erődtemplom falához, és olyat tettem, ami rohadtul nem illik bele egy 40 körüli, erősen borostás túramotoros imidzsébe.

És arra gondoltam, hogy az itthoni, magukat bal és jobboldali politikusnak
nevező, gátlástalan gazemberek, akik fröcsögő nyállal próbálják
fekete-fehérre mosni az agyunkat, akik megosztanak, nem összekötnek, akik személyes érdekharcukkal több kárt okoznak ennek az országnak, mint eddig bárki. Csak egyetlen egyszer jönnének el ide, és hallgatnák meg, ahogy egy 88 éves, görbe hátú öregasszony ŐSZINTÉN Petőfit szaval a boltból hazafelé, és négy szelet kalácsból kettőt odaad vadidegen embereknek. Talán elszégyellnék magukat, pont úgy, ahogy akkor, ott, én. Talán elgondolkoznának azon, hogy vajon ki és miért tette őket oda, ahol vannak, és hogy mi dolguk a világban.

Küldd tovább légy szíves, hadd járja be a világot és olvassa minden igaz magyar lelkű ember!

A Sc. Konnertfilm Kft. jóvoltából, honlapunk a www.szekelyderzs.ro címről is elérhető.

Hírek



 Jégverés napi határkerülés és falunap június 26-27-én.







Végvár 2009 Április

Végvár 2009 Március

Végvár 2009 Február

Végvár 2009 Január
Ön a mystat-ik látogató 2006. októbere óta.
Honlapunk támogatója az AHIT                Oldaltérkép