Imádságaink:

Úton levő könyörgése

Fohász 2006. március 15-én

Könyörgés a 2007. jan. 18-án tartott imaest kéréseinek felhasználásával

Könyörgés a 2007. február 1-én tartott imaest kéréseinek felhasználásával

Könyörgés a 2007. február 8-án és 15-én tartott imaest kéréseinek felhasználásával

Atyánk, hozzád emelkedünk lélekben. Arra a szent magaslatra, ahol már senki és semmi nem létezik, csak Mi. Ebben a négyszemközti magasságban vallunk neked és megosztjuk veled mindazt, ami erre a találkozásra késztetett.

Oly sokszor mondjuk, hogy benned bízunk. Mostani négyszemközti beszélgetésünkben is ezt akarjuk elmondani, leszögezni, pontosítani, elismételni: Bízunk benned Uram! Bízunk benned, akkor is amikor mosolyt varázsolsz arcunkra, és akkor is, amikor a fájdalom barázdái szaggatják arcunkat.

Ó, Atyánk! Annyira jó tudni, hogy ez a bizalom, amely kettőnket összeköt a kölcsönösségen alapszik. Mert minden azzal kezdődött Isten, a teremtésünk, születésünk is, hogy te bizalmat előlegeztél nekünk.

Oly sokszor kérünk arra, hogy taníts bennünket. Miképpen Jób szólt hozzád, mi is akképpen mondjuk: mi figyelünk, te pedig taníts minket!

Kérünk, hogy taníts a veled való közelségre. Arra, hogy miként tudunk úgy élni, hogy minden napunkat beragyogja a te fényességed.

Taníts úgy, hogy közben mi is kérdezhessünk. Megkérdezhessük, hogy miért mindig a keskeny, a járhatatlannak tűnő út a jó? Miért a sok akadály, miért vannak a terhek, miért kellenek a könnyek, a harcok, a gürcölések? A nagy, a széles, a mindenki által járható utak miért nem vezetnek soha az életre? Miért van az Atyánk, hogy széles utakon járva mindig útitársakra találunk: jó barátra, pohár pálinkára, kecsegtető ajánlatokra; a nehéz, keskeny, járhatatlan ösvényeket pedig mindig egyedül kell végigmászni?

Atyánk! Oly gyorsan száguldó életünk során, valahányszor útkereszteződés előtt találjuk magunkat, vagy járhatatlan utakra tévedünk, vagy igen belegabalyodnánk a széles utak adta lehetőségekbe és figyelmünk a kettőnk közti kölcsönös bizalomról elterelődik és már csak önmagunkkal törődünk, kérünk téged akkor állj mellénk és vezess minket, hiszen te vagy a mi reménységünk.

Akarjuk tanulni a veled való közösséget, akarjuk járni a te ösvényeidet, akarjuk Isten, hogy vezess bennünket. Te „az erő, a szeretet és a józanság lelkét adtad nekünk” (2 Tim 1:7) mi pedig bízunk benned és követünk téged. Ámen. ugrás a tetejére

Emlékezésnek áldott Istene!
Az emlékezés szent és áldott pillanataiban egy darabokra szakított ország és egy darabokra szakított nemzet egyesül. Ma lehullnak a határok megjelölését szolgáló intézményes jelek és 15 millió magyar szíve egyszerre dobban ugyanazokra a dallamokra.

Kossuth üzenetének hallgatása közben hálát adunk neked, hogy nemzetünk nem veszett el és hálával, kiegyenesedett tartással kérjük tőled „áldd meg a magyart, jó kedvvel bőséggel, nyújts feléje védő kart, ha küzd ellenséggel.”

Az emlékezés szent pillanatai tükröt tartanak előnkbe, amelyben végignézhetjük és újraélhetjük őseink nemes harcát, harcait. Tükröt, amelyben végignézhetjük, őseink miként emelték magasra a szabadság zászlaját, és „miként hulltak el legjobbjaink a hosszú harc során.” A tükörben látottaktól erősödik meg bennünk a tudat: kötelességünk apáink útján állni és őseink táncát járni.

A tükörben, amelyet előnkbe tartanak nem csak régmúlt idők képei elevenednek meg. Megláthatjuk benne saját magunkat. Ellenőrizhetjük, hogy őskövető utunkon hol is tartunk.

Az emlékezés sodrásában állva harcos kedvel, nemzeti öntudatunkban megerősödve énekeljük „Kossuth Lajos azt üzenete / elfogyott a regimentje / ha még egyszer azt üzeni / mindnyájunknak el kell menni”. A tükör kérdez és nekünk válaszolni kell: Csak akkor? Csak az utolsó felhívásra? Csak másodikra, sosem az elsőre? Isten! Mikor kell mozdulnunk magunkért, gyermekeinkért, unokáinkért? Mikor mozdulunk azért, hogy ne csak múltunk, jövőnk is legyen?

Az emlékezés sodrásában egy szebb, Istenesebb jövőben bízva kiálltjuk, zengjük egymásnak a biztatást „Szorítsad Imre, ne hagyd magad Áron” és egy-egy megnyert csata után megállapítjuk, hogy „Imre szorítja, Áron pedig nem hagyja magát.” A tükör kérdez és nekünk válaszolni kell! Válaszolni őszintén, tiszta lelkiismerettel: Valóban szorítjuk? Valóban nem hagyjuk magunkat? Számot vetve megfogyatkozott sorainkon és zászlót vivő öreg bakáinkon; sóhajtanunk kell a költővel, hogy „Imre szorítja. Áron pedig... Áron mindinkább elhagyja magát.”

Atyánk! Kérünk ne engedd, hogy politikai hercehurcák és kisstílű csatározások átmossák agyunkat és ünnepeinket. Segíts bennünket, hogy ünnepünkhöz méltóan úgy tudjuk a történelem és az emlékezés sodrásában meglobogtatni nemzetünk zászlóját, hogy annak látványára valóban egyszerre, egy ritmusra dobbanjon 15 millió magyar szíve. A felcsendülő zsoltár pedig ugyanazt jelentse Felvidéken, Délvidéken, Őrvidéken, Erdélyben, Csonkaországban és a világ bármely pontján, ahol egyetlen magyar összekulcsolt kézzel elkezdi dúdolni: „Isten álld meg a magyart!”

Körülöttünk háborúk dúlnak és a világ különböző sarkaiban lelkükben gyűlölettel és szívükben haraggal népek gyilkolják egymást. Politikai átmosottságok következtében gyermekek, asszonyok, ártatlanok kiontott vére festi színesre az anyaföldet. Mi itt békességben ünnepelünk és azt írjuk szabadságunk kibontott zászlójára: Voltunk. Élünk és életet akarunk gyermekeinknek, életet akarunk unokáinknak, életet akarunk utódainknak. Békességes, Istenes életet. Magyar életet. Ehhez kérjük a Te segítségedet. Kérünk, hallgass meg minket. Ámen. ugrás a tetejére

Égi Atyánk, áldunk téged, a te dicsőítésedre kulcsoltuk imádságra kezünket, a te magasztalásodra nyílik meg ajkunk. Áldunk téged szavainkkal, áldunk téged szívünkkel, áldani akarunk egész gyarló emberi életünkkel.

Hálaadással állunk színed előtt, és szavaink rendjén a hitért mondunk köszönetet, amellyel megajándékoztál, a hitért, amely megtart bennünket itt a földi terek ingatag világában. Jó ebből a hitből élni és nap mint nap táplálkozni belőle. Amikor kimerülünk és rettenetesen üresnek érezzük magunkat, jó Veled újratöltekezni. Köszönjük, hogy beléd vetett hitünk az élet mindennapjaiban támasz számunkra, amellyel egy-egy újabb lépést teszünk meg a végső cél, az örökélet elnyerése felé. (1Tim 6:12) Kérünk segíts, hogy a tőled elnyert megtartó hit, ne csak belsőnket árassza el, ne csak szavak formájában áradjon ki a világba, hanem cselekedeteinken keresztül is látható legyen (Jak 2:14-18), és tovább tudjuk azt adni gyermekeinknek, hogy őket is átjárja és boldoggá tegye a te végtelen jóságod és megtartó szereteted.

Az őseinktől tanult áldáskéréssel fordulunk hozzád, kérve Téged őrizz meg bennünket tűztől, vésztől és gonosz embereknek feltett szándékától.
Őrizd meg házunkat és életünket földi tűztől, őrizd égi tüzektől, villámcsapásoktól. Vigyázz ránk Atyánk, hogy csupán egyetlen tűz érinthessen meg bennünket a te megtartó, erőt adó és gyógyító szentlelkednek tüze; de az járjon át minden nap, perzselje a bőrünket és égesse a bensőnket, hogy edződjön benne a szívünk, hitünk és életünk.
Őrizd meg házunkat és életünket minden veszedelemtől és kérünk ne feledtesd el velünk, hogy életünkkel és cselekedeteinkkel mis is hozzájárulhatunk önnön veszedelmünkhöz, „mert aki a testnek vet, abból arat veszedelmet, aki pedig a léleknek vet, abból arat örök életet.” (Gal 6:8)
Őrizd meg házunkat és életünket gonosz embernek szándékától, közben pedig tartsd ébren hitünket, nyitva a szívünket és tedd látóvá a szemünket, hogy ne kerüljön el bennünket a felismerés: „az embernek szívéből származnak a gonosz gondolatok” (Mt 7:21). Tisztíts meg minden nap, moss át a te jelenvalóságoddal, hogy fehérebbek legyünk mint a hó; tedd tisztává a mi szívünket és erősítsd meg bennünk a hitet. (Zsolt 51)

Imádkozunk otthon vagy kórházban fekvő beteg testvéreinkért, hogy egykori tanítónktól a Názáreti Jézus Krisztustól örökölt hit átjárja egész valójukat és általa meggyógyuljanak betegségeikből.

Imádkozunk gyászoló testvéreinkért és köszönjük, hogy életük sötétségében sem feledkezel el róluk. Köszönjük, hogy vigasztalod őket fölülről áradó áldásoddal és a te gondviselésedből mindig kerül melléjük valaki, aki nyitott fülekkel és kitárt szívvel fogja meg kezüket és adja meg az emberi vigasztalást.

Égi Atyánk légy könyörgésünk meghallgatója. Fogadd el kiárasztott szívünk és kiáradó lelkünk dicséreteit, hálaadásait és kéréseit. Ámen. ugrás a tetejére

ugrás a tetejére

Megszólításában így figyelmeztet mindnyájunkat az apostol: „Intelek azért mindenek előtt, hogy tartassanak könyörgések, imádságok, esedezések , hálaadások minden emberért.”(1Tim 2:1)
Felszólít, hogy ne csak magunkért, a magunk dolgaiért imádkozzunk, hanem másokért is. És ne csak kérésekkel traktáljuk istent, hanem hálaadással is álljunk meg előtte, hiszen bármilyen nehéz legyen is a sorunk, mindig van amiért hálát adni.

A közösség szent helye, arra szolgál, hogy összpontosítsuk minden erőnket és az imádság hatalmával működésbe hozzuk az itt jelen levő erőt. Mert Isten igen bőven ellátott bennünket megtartó, serkentő és gyógyító erővel, csak életbe kell léptetni azokat. Minden egyes alkalommal, amikor a szent helyen imára kulcsoljuk kezünket, Isten szent lelke, az ő ereje működésbe lép és elkezd igen erősen hatni. Oda hatni, ahová éppen kívánjuk.

Irányítsuk most Istennek erejét gyermekeinkre, a közel és távollevőkre. Imádkozzunk értük, hogy gyermeki hitük mindig meg tudjon maradni, hogy soha ne veszítsék el azt a az erőt, amellyel Isten megajándékozta őket.  Amikor pedig szülőként, nagyszülőként vagy bármilyen minőségben gyermekeinkre kérjük a teremtő áldását, akkor hálaadással az is jusson eszünkbe: Isten ugyanígy irányítja ránk, gyermekeire is az ő figyelmét. Mert Isten gyermekei vagyunk, és mint gyermekek egyben örökösök is. Nagy lehet hát mindnyájunknak az öröme és a hálaadása, mert mint gyermekek Isten örököseinek neveztetünk. (Rom 8:17)

Irányítsuk ezután Istennek erejét a mi imádságunkban beteg testvéreinkre, hozzátartozóinkra. Nem hagyhatjuk ki őket soha imádságainkból, hiszen mint Isten örököseinek és a názáreti Jézus utódainak kötelességünk gyógyulásért könyörögni az Atyához. Így vagyunk méltó tanítványai a názáretinek, aki örökségül hagyta nekünk, hogy gyógyítsuk a betegeket. (Lk 9:2) Ő járt előttünk és megmutatta, hogy akik szükségükben gyógyulást kértek, azokat Isten meg is gyógyította. (Lk 9:11) Nem felejtünk el hálát mondani a gyógyulásért és megköszönni Égi Atyánknak, hogy gyógyító ereje nem maradt távol a szükségben szenvedőktől. Ámen.

ugrás a tetejére

A názáreti Jézus mielőtt az utolsó vacsorán legnagyobb rejtélyét megosztotta volna a tanítványokkal hálát adott. Ezzel is tanított mindannyiunkat, hogy amikor Isten színe előtt szólásra nyitjuk ajkunkat, először hálaadásunkat kell formába öntenünk.

Hálát mondunk a családért, hogy ebben a világban, amely az önmegvalósításról szól és minden oldalról az önzőséget szajkózza egyáltalán családban élhetünk.

 „Légy jó egészségben!” – búcsúzik oly sokszor Pál apostol és figyelmeztet olya sokakat. Imádságunkban az Istentől kapott egészségért mondunk hálát. Azért, hogy testünk nem szenved betegségben, hogy lelkünket nem sorvasztja nyomorúság, hogy egész valónkban érezhetjük és tapasztalhatjuk minden nap Égi Atyánk gondviselését.

Könyörgünk minden családtagunk egészségéért.
Kérjük Égi Atyánkat, hogy szüleinket óvja meg testnek, léleknek, szellemnek betegségétől. Kérjük Égi Atyánk segítségét, hogy a szülőktől eltávolodott gyermekek visszataláljanak az édesanya ölelésébe, és újra megérezhessék az apai kéz szorítását.  Kérjük őt, hogy segítse a gyermekeiktől eltávolodott szülőket, hogy megtalálják azokat a gyermekeiket, akinek lelkét elveszettnek hitték.

 Kérjük Égi Atyánkat, hogy a gyermekeink egészségét őrizze meg, védje és óvja őket. Könyörgünk azokért a gyermekekért, akik Égi Atyánk színe előtt házasságot kötve most indultak, vagy hamarosan indulnak a jó reménység útjain. A családtól elinduló gyermekekért imádkoznak a szülők és mi is mindnyájan, hogy életük jó reménységének útja mindig örömre legyen soha ne búra, bánatra.

Nem feledkezhetünk el arról, hogy imádkozzunk beteg testvéreink gyógyulásáért. Azokért, akik ágyban fekszenek, akik orvostól-orvosig zarándokolva szenvednek. Beteg testvéreinkért imádkozva, Égi Atyánk színe előtt szót kell emelnünk azokért az édesapákért, férjekért, édesanyákért, feleségekért, gyermekekért, akik a széles úton járnak, az italnak, erőszakosságnak rabságában. Kérjük Atyánkat, hogy segítsen nekik megtalálni a széles utakról leágazó keskeny ösvényt és támogassa őket a rabságtól való szabadulásban. 

Könyörgünk eltávozott családtagjainkért, halottainkért azzal a hittel és reménységgel, hogy békében pihennek ott, ahol hitünk szerint gondviselésben részesülnek.

Égi Atyánk hallgassa meg könyörgéseinket, tegye áldotta színe elé járulásunkat. Ámen.