templom

Krónika

2006

falu falu
arcképcsarnok arcképcsarnok néphagyomány nephagyomány
lelkész lelkész testv.kapcs
ifj. élet ifj. élet turizmus
krónika krónika
esemény események kapcsolat

JANUÁR

8 – Istentisztelet keretében egyházközségi közgyűlésre került sor. A közgyűlésen a 2005. esztendő lelkiségi és anyagi gondjai vevődtek számba.

13 – Az Erdélyi unitárius Egyház ezen a napon az 1568. évi tordai országgyűlés vallási határozatára emlékezik, amelyben kimondtatik, hogy hitéért senkit sem szabad üldözni, sem papot, sem gyülekezeti tagot, mert a hit Isten ajándéka és az hallásból lesz, amely hallás Isten igéje által van. Ez a határozat úgy maradt fenn a történelemben, mint a vallásszabadság törvénye.

Szertartások

  • Fülöp Szabolcs székelydályai és égei református lelkipásztor meghívására hiterősítő istentisztelet mindkét egyházközségben
  • özv. Nagy Domokos temetése
  • özv. id. Pál Ákosné született Biás Erzsébet temetése
  • özv. Kovács Ödönné született Dénes Irén temetése

FEBRUÁR

A csikorgó hideg kikezdte a lelkészi lakás fűtésrendszerét és vízhálózatát. Kovács B. Domokos keblitanácsos térítésmentesen vállalta a rendszer helyreállítását. Segítségül csatlakozott hozzá több keblitanácsos. A segítőkész csoport egy hétnél is többet dolgozott az olvasztással, szereléssel, újraindítással.

24-25-én Brassóban volt egyházunk ifjúsági szervezete, az ODFIE által rendezett Versmondó és Népdaléneklő Vetélkedő IX. kiírása. A versenyen az egyházközséget a versmondóknál Nagy Ágnes, a népdalénekeseknél Brók Éva képviselte. A bírálóbizottság Évát különdíjban részesítette.

Szertartások

  • Nagy Domokos temetése

MÁRCIUS

13- 19 – A hónap nagy eseménye a hiterősítő hét volt. A hét minden napján vendéglelkészek végeztek szolgálatot, akik a szertartás végeztével egy kicsit magukról és az egyházközségükről is beszéltek.

A hetet Solymosi Alpár Firtosváralja unitárius lelkésze indította a közösségi együttlét hangsúlyozásával.

Kedden a szolgálattevő Pitó Attila tarcsafalva unitárius lelkésze, az árvízsújtott Nyikó mentéről érkezett. Tükröt tartó prédikációja alatt rádöbbenhetett mindenki, hogy mindenünk megvan, ami az élet megéléséhez kell, mégis mindig többet akarunk.

Szerdán, március 15-én politikamentes emlékünnep volt Székelyderzsben, amely a templomban vette kezdetét közös imádkozással, majd a gyermekek műsora után a falu között az emlékkoszorúk elhelyezésével folytatódott.

Csütörtökön az Erdősszentgyörgyi Unitárius Egyházközség székelyderzsi származású lelkésznője, Demeter Erika személyes élmények elmesélésével figyelmeztetett, hogy az Istentől függésre tanítás már csecsemőkorban elkezdődik.

Pénteken Fülöp Szabolcs Székelydálya református lelkésze a világ változásai közt megmaradásra bátorított, a népénekkel buzdítva „csillag esik, föld reng, jött éve csodáknak”.

Szombaton Ilkei Árpád Homoródújfalu unitárius lelkésze evangéliumi szavai után, hogy „Legyen a te hited szerint!”, szomorúan állapíthattuk meg, a világ nincs felkészülve még arra, hogy az emberek hite szerint történjenek a dolgok. Ezért is van szükség a mi imádságunkra.

Nemzetközi Unitárius Vasárnap alkalmával a világban szanaszét élő unitáriusok összefogásáért imádkoztunk, ezt követően szeretetvendégséggel zártuk a hiterősítő hetet.

30-án egyeztetés Főtisztelendő Dr. Szabó Árpád püspök úr és Mikó Lőrinc az Erdélyi Unitárius Egyház jogi előadó tanácsosával a székelyderzsi és a székelymuzsnai egyházközségek ingatlanjainak visszaszolgáltatása ügyében.

Szertartások

  • özv. Kocs Ferencné született Gidó Berta temetése
  • özv. Pál Béláné született Orbán Irén temetése
  • Lázár Levente csokfalvi (Hármasfalu) unitárius lelkész meghívására hiterősítő imaheti szolgálat az egyházközségben

ÁPRILIS

1 – Szovátán a Teleki Oktatási Központban műemlékes szakemberek tartották évi konferenciájukat. Fülöp Szabolcs, Székelydálya református lelkészével a két falu műemlék templomának felújításához kértük a szakértők segítségét.

7 – Az egyházközségbe látogatott a Kárpátia nemzeti rockegyüttes, akiket erdélyi körútjukra mintegy 70 fős rajongói csoport kísért el.

15 – Húsvét ünnepére készülve hagyományos tojásfestés tanítása fiataloknak és felnőtteknek.

16 – Húsvét ünnepére légátus érkezett az egyházközségbe Vass Zsuzsanna II. éves papnövendék személyében.

18 – Húsvét ünnepének harmadik napján istentiszteletet követően szeretetvendégség volt a kultúrotthon kistermében. Szeretetvendégség keretében tojáskiállítás volt az ünnepre festett tojások legszebbjeiből.

21-23 – Az ODFIE kérésére egyházközségünk adott helyet az I. Rendezői Tábornak, amelynek az volt a célja, hogy amatőr színjátszó csoportoknak szakmai segítséget nyújtson. A rendezvényen egyházközségünk fiataljai is részt vettek.

24 – Az egyházközséghez műemlékes szakemberek látogattak, azzal a céllal, hogy felmérjék a templom állapotát, számba vegyék a tennivalókat és a lehetőségeket. Jelen volt Tövissi Zsolt építészmérnök, Benczédi Sándor műépítész, Pál Péter és Kiss Lóránd falkép-restaurátorok. Társult hozzájuk Tövissi Ildikó a román televízió kolozsvári magyar adásának szerkesztője.

25 – Egyházközségünk vendége volt az Erdélyi Magyarok Törökbálinti Egyesületének vezetősége és néhány képviselője. Törökbálinti barátaink adománnyal érkeztek az egyházközségbe. Egy teleház létrehozása céljából 4 számítógépet (jogtiszta programokkal, kiegészítőkkel), egy lézernyomtatót és 250.000 magyar forintot adományoztak az egyházközségnek és rajta keresztül a falunak.

Szertartások

  • Pitó Attila unitárius lelkész meghívására imaheti szolgálat a tarcsafalvi és székelyszentmiklósi unitárius egyházközségekben.
  • Tódor Csaba unitárius lelkész felkérésére imaheti szolgálat a recsenyédi és homoródszentpáli unitárius egyházközségekben.
  • Nagypénteki istentisztelet
  • Marci Izabella keresztelője

MÁJUS

Érkezés a határkerülésből, gyülekezés a templom előtt

konfirmálás

konfirmálás

a hitvalló szertartás után

10 Az egyházközségbe látogatott a Realitatea román televízió hírszerkesztője. A településről és a templomról készítettek felvételeket. Interjút készítettek a település polgármesterével és a lelkésszel a település infrastrukturális helyzetéről, a templom állagáról és annak állami támogatottságáról.

12 – Az egyházközség vezetőségének néhány tagjával és a területi erdésszel az egyházközség birtokában lévő 40 hektár erdő határszélének megerősítésére került sor. Az erdész egyben kijelölte azokat a fákat, amelyeket ebben az esztendőben ki lehet termelni.

25 – Áldozócsütörtököt ünnepelve újra felelevenítődött az ősi hagyomány, a határkerülés. Egyben esperesi vizsgálószékre is sor került, amely ellenőrizte a lelkész éves tevékenységét és az egyházközség helyzetét lelki, szellemi és anyagi vonatkozásban egyaránt. Esperesi vizsgálószékre az egyházközségbe érkezett Tódor Csaba a Székelyudvarhelyi Egyházkör jegyzője és Katona Dénes az egyházkör közügyigazgatója.

26 – Az egyházközség és a János Zsigmond Általános iskola vezetőségének együttműködésével Lelkiségi nap volt az iskola diákjai és tanárai számára. A nap keretén belül Újvárosi Katalin lelkésznő az iskola tornatermében az óvodásoknak és I-IV osztályosoknak tartott játékos foglalkozást. Fülöp Szabolcs Székelydálya református lelkésze az iskola V-VIII osztályos tanulóinak a magyar hagyományról és lelkiségről beszélt, majd az arra és abból építkező Baranta – magyar harcművészet néhány alapmozdulatára tanította meg őket. Demeter Sándor Loránd lelkész az iskola érdeklődő tanárainak a templomban tartott imagyakorlatot.

28 – Az egyházközség egyik legfontosabb ünnepére került sor. Hosszas felkészítő után négy fiatal hitéről és az Erdélyi Unitárius Egyházhoz való ragaszkodásáról tett tanúbizonyságot. A hitvalló szertartásra készülve a fiataloknak nem csak a káté anyagát és az énekeket kellett tudniuk, hanem a település és a templom történetét is. Hitükről vallást tettek: Árkosi Noémi, Elekes Barna, Fancsali Annamária, Marci Izabella.

JÚNIUS

Szervezők és vendégek közösen énekelnek

Székelyderzsi vendéglátók ünneplőben

Részlet a misztériumjátékból

Indulás előtt

4 – Pünkösd 1. napja

5 – Pünkösd 2. napja

6 – Pünkösd 3. napja

8 – Pünkösd ünnepe után, a Székelydályai Református Egyházközségben rendkívüli eseményre, a Fényhozók című könyv bemutatására került sor. Ezen az alkalmon a székelyderzsi egyházközség néhány fiatalja Szent László himnuszok éneklésével köszöntötte az ünneplőket. A felkészülésben Brók Enikő tanárnő segédkezett.

Becsületes és jó magyar emberek összefogtak és egy könyvet jelentettek meg Fényhozók címmel, amelyben székelyföldi templomok falképeit és kazettás mennyezeteit elemzik. A könyvet teljesen önköltségi áron forgalmazzák azzal a céllal, hogy annak anyagi hasznát az immár 15 éve a romániai nemzeti restaurálási tervben szereplő és azóta lepusztított templom helyreállítására fordítsák. (Romániában a nemzeti restaurálás a magyar értékek lepusztításával egyenértékű.)

18 – A helyi iskola és az egyházközség együttműködésében tanévzáró istentiszteletre került sor, amelyet a kultúrotthonban ünnepi műsor és szeretetvendégség követett.

23 – A Beder Tibor tanfelügyelő által szervezett Lármafa elnevezést viselő Szent László zarándoklat egyik állomáshelye ebben az esztendőben Székelyderzs volt. A többnyire Felvidékről érkezett vendégek fogadása után a templomban közös imádkozásra került sor, amelyet a lelkész által végzett helyi idegenvezetés követett a település, a templom történetéről és a falképek üzenetéről. A szakrális helyen történtek után a kultúrotthonban került sor a vacsora elfogyasztására. A helyi asszonyok készítette töltött káposzta és a melléje járó folyékony körítés (ásványvíz, pálinka, sör) elfogyasztásával mindenki átvonult a várfal mellé épített kültéri színpadhoz, ahol helyi szereposztással harmadszor került bemutatásra a Szent László misztériumjáték.

24 – A közel kétszáz éves hagyománynak eleget téve határkerüléssel és istentisztelettel emlékeztünk Jégverés napjára.

Szertartások

  • Imádság és áldásközvetítés a 8. osztályt végzett diákok ballagásán.
  • Lármafa találkozót indító istentisztelet.
  • Jégverés napi istentisztelet.

JÚLIUS

kórus

A „Szent László kórus”

indulás

Indulás a Bükk-Makk táborba

Útközben

Vetélkedő

Játék közben

Záróműsor a templomban

1-2 – A helyi önkormányzat, iskola és egyház közös szervezésében került sor a Falunapra, amelyen ebben az esztendőben jelenlétükkel megtiszteltek a testvértelepülés Darány képviselői is. A falunap egyik különös eseménye volt, hogy Brok Enikő tanárnő vezetésével fiatalok Szent László himnuszokat énekeltek. Szombaton este a Sepsiszentgyörgyről érkezett Ritmo Del Flamenco együttes tartott színvonalas koncertet.

5-12 – A helyi iskola tanári karának szervezésében harmadszor került sor helyi és elszármazott gyermekek részére szervezett egy hetes BÜKK –MAKK gyermektáborra, látványos helyen, erdő között, a településtől kb. 10 kilométerre. A tábor programjai között szerepelt a rendhagyó történelemóra, a bútorfestés, számháború, népdal- és néptánctanulás.

Táborépítés
Ebédkészítés
Ennyire finom volt

19-22 – Újvárosi Katalin lelkésznő szervezésében az egyházközség és a székelyudvarhelyi székhelyű, Bence Ilona vezette Kuckó Játszóház közös szervezésében bútorfestő napok voltak főként 14. életévüket betöltött fiataloknak. A bútorfestő napok célja, a kihalóban levő, már csak imitt-amott fellelhető hagyományos székelyderzsi motívumkincs felelevenítése.

Festés közben

24-31 – Az Erdélyi Unitárius Egyház 2006-ban szervezett 6 gyermektáborából egynek az iménti időpontban az egyházközség adott helyet, természetesen az önkormányzat és az iskola segítségével. A gyermektáborba Székelyduvarhelyről és környékéről érkezett 40 gyermek mellé szép számban csatlakoztak a falu gyermekei is. A programokat papnövendékek és az ODFIE fiatal vezetői tartották. A gyermekhetet Isten jelenléte világunkban címmel szervezték meg. A vasárnapi istentiszteleten egy kis ízelítőt adtak az egy hetes hangulatból.

31 – Az egyházközséghez vendégségbe érkezett az Erdélyi Magyarok Törökbálinti Egyesületének 50 fős küldöttsége. Ezen a napon került sor az általuk is támogatott Teleház ünnepélyes megnyitójára. Az ünnepséget közös vendégség követte.

A könyvtár termében működő teleház, az Erdélyi Magyarok Törökbálinti Egyesületének címerével

Szertartások

  • Falunapi találkozón istentisztelet
  • Vormair Szilárd és Szalay Zsuzsanna esküvője
  • Dénes Attila és Pál Jutka kisfiának Attilának a keresztelője
  • Jakab Márton és Ciuraru Daniela gyermekeinek Mártonnak és Erika Mónikának a keresztelője
  • Dénes Ernő temetése

AUGUSZTUS

Reggel a templomban

Részlet a gyermekhét záróműsorából

Sue és Lucie

7-13 – Az egyházközség szervezésében második alkalommal került sor az Evangéliumi Gyermekhét megrendezésére. Az egy hétig tartó, helyi és vakációzó gyermekek számára meghirdetett rendezvény témája ebben az esztendőben az ünnepekre épült. A résztvevő gyermekek nem csak az egyházi ünnepekről tanultak, hanem a szerves magyar kultúra részét képező népi ünnepekről is. Az ünnepeket évköri rendszerben, üzenetükkel is egymásra építve igyekeztünk továbbadni. A gyermekek nem csak elméleti anyagot tanultak, hanem a minden napi nyitó és záró közös imádság mellett pünkösdöltek, királyt és királynét választottak, szüreti mulatságot tartottak, játszottak, vetélkedtek. A hét elteltével istentisztelet keretében a tanult énekeket adták elő a gyülekezetnek, majd jókedvükbe igyekeztek őket is bevonni. Istentisztelet után a kultúrotthonban tea és kávé várta a gyülekezetet és a heti foglalkozásokból egy színpadra rendezett összeállítás tette széppé a napot. A legvégén mindenki egy kis ajándékcsomagban részesült, a vetélkedők nyertes csapata pedig egy tortát kapott ajándékba.

9-13 – Az egyházközség vendégei voltak Sue és Lucie az USA New Jersey államának Chery Hill településéről. Az ottani unitárius-univerzalista egyházközség képviseletében érkeztek Székelyderzsbe, a két egyházközség közötti testvérkapcsolat megerősítésére. Ittlétük alatt találkoztak az egyházközség elnökségével, kirándultak, foglalkozást tartottak gyermekeknek és részt vettek Szejkefürdőn az unitáriusok egyetemes találkozóján.

Találkozás a vezetőséggel

18-20 – Az Erdélyi Magyarok Törökbálinti Egyesületének meghívására a lelkész és családja, illetve a székelyderzsi Kovács család részt vett az egyesület hétvégi rendezvényén. Törökbálint nagyközség önkormányzatával, a helyi református és katolikus egyházközségek együttműködésével az egyesület Erdélyi találkozót tartott, majd a millenniumi emlékmű előtt egy nyílók nélküli székely kaput állított.

SZEPTEMBER

16 – 60 évesek kortárstalálkozója

18-23 – Őszi hálaadás ünnepére és úrvacsoravételre elokészítő imahét

23 – 40 évesek kortárstalálkozója

24 – Őszi hálaadás ünnepe, úrvacsoraosztás

OKTÓBER

öregek vasárnapja

Öregek vasárnapja

kult.nap

kult.nap 1

Kulturális Nap

1 – Öregek nemzetközi vasárnapja. Szeretetvendégséggel egybekötött ünnepség. Meghívott vendégünk Sorbán Enikő népdalénekes Homoródalmásról.

 

Sorbán Enikő Sorbán Enikő

14 – Kórustalálkozó a Sepsiszentgyörgyi Unitárius Egyházközség szervezésében, amelyen a székelyderzsi kórus is részt vesz.

21 – Községi Kulturális Nap - a Viharsarok Egyesület, a János Zsigmond Általános iskola és az egyházközség közös szervezésében

31 – Reformáció emlékünnepség

NOVEMBER

1 – Halottak napi megemlékezés. Istentisztelet délután 7 órától.

4-5 – Dévai zarándoklat és az ODFIE nemzet- és egyháztörténelmi vetélkedőjén való részvétel

DECEMBER

koszorú

Adventi koszorú
karácsonyi dísz
Karácsonyfadísz készítés

betlehemes

bet

a gyermekek karácsonyi műsora

1 Adventi koszorú készítése a vallásteremben.

3 Advent első vasárnapján istentisztelet. Gyertyát gyújt és verset mond: Fülöp Csilla.

8 Betlehemes készítése.

10 Advent második vasárnapján istentisztelet. Gyertyát gyújt és verset mond: Kovács Imola és Dénes Norbert.

15 Betlehemes készítése.

16 Karácsonyfadísz készítése.

17 Advent harmadik vasárnapján istentisztelet. Gyertyát gyújt és verset mond: Dénes Rita és Ballok Róbert.

18-24 Úrvacsoravételre felkészítő imahét. Áhítat minden este 6 órától.

22Üveggömbfestés.

23 Betlehemes készítése

24 Advent negyedik vasárnapján istentisztelet. Gyertyát gyújt és verset mond: Árkosi Noémi, Fancsali Annamária és Marci Izabella.

25 Karácsony első napja. Úrvacsoravétellel egybekötött ünnepi istentisztelet.
Este 6 órától a gyermekek karácsonyi műsora. A gyermekek szereplése után karácsonyi kántálás a faluban.

26 Karácsony második napja. Ünnepi istentisztelet.

27 Karácsony harmadik. napja. Ünnepi istentisztelet.

28 Kepeszedés

31 Vasárnapi istentisztelet. Éjfélkor Óévzárás és Újévköszöntés a templom előtt.

 

kantalas

karácsonyi kántálás
Adószám: 4892603. Bankszámlaszám: RON - RO54RNCB0156016361850001 Képgaléria Honlapunkat az AHIT támogatja. by NAB - 2007
templom archivum