templom falu falu
arcképcsarnok arcképcsarnok néphagyomány nephagyomány
lelkész lelkész testv.kapcs
ifj. élet ifj. élet turizmus
krónika krónika
esemény események kapcsolat
A Vártemplom legnagyobb értéke az, hogy a Kárpát Hazának egy élő és működő szent helye, zarándokhelye.

A Székelyderzsi Unitárius Vártemplom  

2006-ban a vártemplom az egyetlen olyan romániai magyar műemlék, amely az UNESCO világörökség kincsének a része.

A vártemplom három egységből áll: torony, várkerítés és a templom. A monumentális építészeti látvány mellett a vártemplom különlegességeihez tartozik a világon egyedülálló élő örökség, a rovásírásos emlék és a XV. századból származó falképek, köztük szent László királyunk legenda-ábrázolása.

A torony - Fényképezte: Henning János

 

A várfalhoz képest a torony ferde elhelyezkedéséből feltételezhető, hogy egykor egy görbe alaprajzú védőfal vehette körbe a templomot. A torony magassága ma 38 méter. Eredeti magasságát 1866-ban emelték meg 10 méterrel.

 

Szalonna és sonkatárolás a bástyákban

A várfal belső oldalán egykor körfolyosó (gyilokjáró) futott körbe, amelyeken közlekedve védeni lehetett az erődöt a támadókkal szemben. Ezeket 1788-ban bontották le, mert a templom elveszítette a védelmi jellegét. Félnyeregtetős színeket építettek, ahová a falu lakói elhelyezhették ingóságaikat (kelengyésláda, szerszámok), a beköltöztetett hombárokban, szuszékokban gabonakészletét tarthatta. A bástyákat szalonna és füstölt hús tárolására tették alkalmassá.. A több mint kétszáz éves hagyományt a falu lakossága ma is élő örökségként őrzi. Élő hagyományként a köréje épülő szokásrenddel a világon egyedülálló látványosság.

Gabonatárolás hombárakban - Fényképezte: Újvárosi Katalin
Fényképezte: Újvárosi Katalin
Gabonamérő vékások (20 liter), félvékások (10 liter), negyedvékások (5 liter) magyar királyi pecséttel hitelesítve.

Különlegesség még a várfal délnyugati sarkában levő védelmi kút, amelyhez a településnek vallási hagyománya is kötődik. Évszázadok óta előírás, hogy kizárólag csak ennek a kútnak a vizével szabad keresztelni. A vize tiszta, iható.

A vártemplom kútja - Fényképezte: Újvárosi Katalin

Templombelső

Szószék

Úrasztala

 

A templom építése különböző időszakokban történt: A szentély részét (ahol az orgona van) az 1200-as években, a templomrészt az 1400-as években, a várfalat és a bástyákat az 1500-as években építették. A templom tetején látható védelmi emelet a lőrésekkel és a szuroköntőkkel 1605 - Basta Erdély-dúlása után épült Petky János költségén.

 

A templomban található fapadokat 1790-ben állították fel, és azokat fizetés arányában osztották ki a családoknak, azzal a kikötéssel, hogy minden családtag csak az ő családjának padjába ülhet.

 

A templom szószékét művészi faragású és diszítésű, festett korona ékesíti, amely 1759-ben készült. Bartha Mihály és neje Dénes Judit készíttette. Felirata: "Kiálts teljes torokkal, mint a tormbita".

 

A templompiac közepén álló úrasztala szintén festett, 1867-ben készült.

 

 

 

Fényképezte: Újvárosi Katalin

A Petky János öntette harang 1607-ből - Fényképezte: Újvárosi Katalin

A harangok

1871-ig csak szent György napjától Szent Mihály napjáig volt hallható a déli harangszó. 1871-től napjában háromszor harangoznak: reggel, délben, este. A napi harangozáson kívül külön harangozás van szertartások alkalmával és "nagy idő" esetén. A toronyban található nagy harangot Petky János öntette Derzsben 1607-ben.

A Petky által öntetett nagyharang mellé a feljegyzések szerint 1674-ben az egyházközség egy kisharangot öntetett, amelyet az I. világháborúban hadicélokra elkoboztak. A jelenlegi kisharangot 1923-ban közadakozásból öntette az egyházközség.

Rovásírásos emlék - Fényképezte: Erdély Bálint Előd

A rovásírásos emlék

Az 1929-ben végzett javítási munkálatok során a kinti, bejárat melletti befalazott ablak kibontásakor) került elő egy rovásírást tartalmazó tégla. Keletkezési ideje egyelőre bizonytalan. Szakirodalmi ismertetések 1274 - 1431 közötti időszakra teszik a keletkezését, kiemelve, hogy téglába égetett technika-ként Közép-Európa legrégibb rovásírás emléke.

Nem csak keletkezése, hanem olvasata is vitatott. A fordítási változatok közül a legelfogadottabb: Miklós Derzsi apa-pap.

Az orgona

Az orgonakarzat 1800-ban épült. Akkor készült az első orgona is, amelyet, 1837-ben valamiért kicseréltek a ma is meglévővel. Az orgona fémsípjait az I. világháború végén kiszedték és hadi célokra használták fel. Teljesen csak 1946-ban, a II. világháború után sikerült rendbe tenni.

Orgona - Fényképezte: Újvárosi Katalin

 

 

A szentélyboltozat faragott zárókövei zárókövei

A szentély boltozatát faragott kövek díszítik. A szószéktól jobbra haladva a papi szék fölött két olyan zárókő látható, amelyek csúfolódó arcot ábrázolnak. A csúfolódó arcok után az első zárókőn a székelység címere, a másodikon egy címerpajzsban ábrázolt eke, a harmadikon a Petky család címere látható.

 

 

 

Csúfolódó arcok
A székelység címere
Az ekés zárókő
Petky címeres zárókő
Fényképezte: Újvárosi Katalin

 

Pál apostol

A falképek

A templom déli falrészét három falkép borítja.

A bejárattól jobbra az első kép Pál apostol megtérését ábrázolja. A damaszkuszi úton történt eseményt, az utána következő néhány napot és a megkeresztelkedést egyetlen fényképbe sűríti az alkotómester. A szakállas arcban valószínű, hogy a készítőmester önarcképét tisztelhetjük. A kísérő katona a zászlójának latin nyelvű feliratából az derül ki, hogy a falkép 1419-ben készült.

Fényképezte: Erdély Bálint Előd
Szent Mihály

 

A második képen Szent Mihály arkangyal nak egész alakos ábrázolását lehet megtekinteni. Kezében serpenyős mérleget tart, amelynek felső serpenyőjében ördögöket, az alsóban egy imádkozó nőt lehet látni.

 

 

Fényképezte: Erdély Bálint Előd

Püspökszentek
Fényképezte: Erdély Bálint Előd

 

A déli falrész harmadik képe töredék, amely három alakot ábrázol, akik fejükön püspöksüveget viselnek, kezükben püspökbotot tartanak. Művészettörténeti leírásokban mint püspökszentek ről lehet olvasni, de úgy is találkozhatunk velük, mint a három bölcs király, akik a kisdedhez zarándokolnak.

 

Női mártírok

 

Az északi falrészt is három falkép borítja.

Az 1720-ban épített karzat alatt egy női mártírlegenda töredéke látható. Összekötözött kezű, véres hátú nőket ábrázol, amint egy toronyból lökik ki őket.

 

Fényképezte: Újvárosi Katalin

Szent László a kun üldözése közben

A templom északi falrészét teljes egészében a Szent László legenda uralja. Az 1720-ban beépített karzat sajnos szétrombolja az elejét így a legenda első fele, a Kivonulás hiányzik. Az ütközetből fennmaradt egy részlet, az utána következők viszonylag jól láthatók: A Kún üldözése, a Birkózás, a Lefejezés és a legvégén a Pihenési jelenet. A gótikus hálóboltozat gyámkövei helyenként beépülnek a falképszőnyegbe, de összességében nem tudják megtörni sem azt az erőt, amely a falképből árad; sem azt az esztétikai élményt, amelyben a magas szintű ábrázolás részesít.

Fényképezte: Erdély Bálint Előd

Az északi falrész utolsó ábrázolásáról rosszabb esetben nem esik szó, jobb esetben nincs megnevezése. A szürke ruhás szent jelképeit képírással olvasva Remete Szent Antal ra ismerhetünk, akivel szemközt két vörös ruhába öltözött, glóriát viselő nőalak áll. Remete Szent Antalról hasonló ábrázolás a szepesszombati római katolikus plébániatemplom 1503-ban készült oltárszárnyán látható Szent Antal megkísértése címmel.

Remete Szent Antal - Fényképezte: Erdély Bálint Előd
Adószám: 4892603. Bankszámlaszám: RON - RO54RNCB0156016361850001 Képgaléria Honlapunkat az AHIT támogatja. by NAB - 2007
templom archivum